áldott állapotban

Útjára indítottam az új blogomat, ahol már Kisfiamról írhatok!
Várok mindenkit szeretettel Levente blogjában!

Reggel 8 órára rendelt be felvételre az orvosom,mert már túlhordtam a picit,és ilyenkor már bármi megtörténhet.
Az adminisztráció után kipakoltam a ruháimat,és egyéb cuccaimat a szobában,ahová elhelyeztek. De sietnem kellett,mert már jelenésem is volt az NST-n, majd ha végeztem,egy ultrahang is elő volt már irányozva. Gondoltam is magamban,"hú be jó,ma nem lesz ASK vizsgálat,úgyis útálom!".
Az NST vizsgálaton mindent rendben találtak,a baba jól mozog,és a szívhangja is rendben. Irány az ultrahang,egy másik orvos volt bent,aki nagyon alaposan megnézett mindent,majd a vizsgálat végén közölte,h a magzatvíz kevesebb. Fogalmam sem volt,h mit jelent ez,de gondoltam majd az én orvosomnak elmondom,h mi a szitu,és ő majd elmagyarázza. Mikor kiléptem a vizsgáló ajtaján, épp szemközt találtam magammal az orvosomat,és már vázoltam is neki a helyzetet,mire ő azt mondta,h ez azt jelenti,h nemsokára itt az idő! Na,kész,kezem lábam remegni kezdett,de ez mind nem volt elég,karon fogott,és mondta,h akkor menjünk gyorsan csináljunk egy ASK vizsgálatot! Na ezt jól benéztem!
Mikor túl voltam ezen a rémes vizsgálaton,mondták,h pihenjek. Gondoltam magamban,mi mást is tehetnék itt a kórházban. Visszamentem a szobámba,próbáltam olvasni,pakolászni,de dög unalom volt az egész. Kint a folyosón a szomszéd szoba lakói dumcsiztak,gondoltam kimegyek hozzájuk,h múljon az idő,és közben informálódok is az eseményekről. Fantasztikus,h mi mindent megtudhat az ember pusztán egy folyosói beszélgetés alatt! Az orvosok munkarendjétől elkezdve a legutóbbi természetes szülés legapróbb mozzanatáig mindent!!!
Nagyjából ennyi történt hétfőn...

07.28 kedd
Egész éjszaka alig aludtam valamit,mert görcsölt a hasam,és még reggelre sem múlt el. A reggeli viziten mondtam is az orvosoknak,mire ők ultrahangra küldtek. Személyesen is közölte ezt velem az orvosom,és 5 percen belül meg kellett jelennem a vizsgálóban.
Nézegette aprólékosan a monitort,legfőképpen a magzatvíz mennyiségét,majd behívott egy másik orvost,aki megerősítette,h már alig van magzatvíz,holnapra teljesen el fog fogyni.
Közölték is velem,h menjek vissza a szobába,beszélnek a főorvossal,és lehet,h megindítják a szülést!! 10 percet kért az orvos,h meghozzák a döntést.
Azonnal rohantam a mobilomhoz,hívtam a férjemet,h 10 perc múlva újrahívom,de lehet,h ma szülünk! Még le sem tettem a telefont,orvosom megjelent,h pakoljak,megyünk a szülőszobára. Te jó ég!!!! Kezem lábam remegett,újrahívtam férjemet,h ugorjon autóba,mert esemény van!
Az előkészületek után kábé 11 órakor rám kötötték az oxitocint. Nem sokkal később megérkezett férjem. Lihegett,csurom víz volt mindene,szegényem rohant,ahogy tudott.
A kezdeti oxitocin lökést még annyira nem éreztem,de a fájások közti idők rövidültek és a fájások erősödtek. Kipróbáltam mindenféle pózt,hátha megtalálom magamnak azt a kényelmes helyzetet,ahogy jobban el tudom viselni a fájdalmat. De nem találtam. Mindenhogyan borzasztó volt! Végül visszafeküdtem az ágyra félig ülő helyzetben,és a derekamhoz tettem egy párnát.
Amikor a fájások már legalább 5 órája jöttek egyre erősebben,már annyira kimerült voltam,h két fájás között aludtam!!! Időnként ránéztem az órára,és úgy tűnt,h elég gyorsan megy az idő.(Persze,h gyorsan megy,ha közben alszok is! :)) Férjem minden idegszálával rám koncentrált,maximális társ volt ott bent,testileg-lelkileg rá támaszkodtam.
5 óra körül mondtam az orvosomnak,h menjünk a műtőbe,mert nem bírom tovább. Azt mondta,h már nincsen sok hátra. De még mindig nagyon lassan tágultam,és a szülésznő is fel volt rá készülve,h sokáig fog tartani. Kábé 1 óra múlva (bár akkor már az időérzékemet elvesztettem,csak később próbáltam időben behatárolni az eseményeket) odaállt mellém az orvos,és azt mondta,h műtét!!!! Nagybőszen bólogattam is,h rendben,és borzasztó hálás voltam neki! És közölte azt is,h már ne erőlködjek. De a fájások csak jöttek,nem tudtam visszatartani,mire még utoljára megnézte,h a méhszáj mennyire tágult ki. Teljesen eltűnt!! Viszont a baba feje nem jött lejjebb! Hangosan közölte ezt mindenkivel,majd elment a másik orvosért,akivel az uh-on konzultáltak. Kis idő múlva jöttek vissza mindketten,és közölték,h van egy utolsó esélyem,h ne legyen császár. 2-3 nyomásra meg kell lennie,különben megyünk a műtőbe. Akkor felnéztem,és nem tudom honnan,de hirtelen ott termett legalább tíz zöldruhás kolléga,akik feszülten figyelték az eseményeket.
Aztán mellémállt a szülésznő,aki egész addig velem volt,és hangosan azt mondta: "Figyeljen Kati: fogja meg a két lábát,koncentráljon,és ha jön a fájás,vegyen egy nagy levegőt és csukott szemmel,csukott szájjal nyomjon ahogy csak tud!"
Az a bizonyos másik orvos a fejem mellé ült az ágyra,és rátette a kezét a hasamra. Mikor elkezdődött az első fájás,erőteljesen nyomta előre a hasam,és hangosan mondta,h "gyerünk,ez az,nyomja,nyomja!!! Az én orvosom pedig elölről próbálta megfogni a babát,aki még az első nyomásra nem volt sehol. Majd a harmadiknál beleadtam anyait apait,és éreztem,ahogy a pici feje,majd a teste kicsúszik,és akkor, 19óra 13perckor megszületett a Kisfiunk!
Először halk nyöszörgést hallottam,majd lenéztem,és láttam,h az orrában matatnak,majd egy pillanat múlva hangosan felsírt LEVENTÉNK!!!!
Férjem erősen fogta a kezem és sírt,én meg csak ernyedten,elgyengülten feküdtem.
Mindeközben elvágták a köldökzsinórt (még volt erőm,h mégegyszer előre hajoljak,és lenézzek),és a mellemre tették a Kisfiamat! Mikor az apró teste hozzáért az enyémhez,Ő csak nézett felém,és elcsendesült a sírása. Azt mondtam neki: "Szia Husi,de szép vagy!" :)
Ránéztem a férjemre,h ő mit szól ehhez,de eltűnt mellőlem! Kérdeztem az orvost,h kiment valamiért? Azt mondták,h nem,hanem rosszul lett!!!!!
Későbbi elmesélésekből tudom,h a szülésznők átvitték a mellettünk lévő szülőszobába, lefektették az ágyra,és próbáltak életet lehelni belé! Utólag jót nevettünk ezen,de mindezekkel együtt elmondhatjuk,h egy felejthetetlen élmény volt!!!!!

2009.július 28-án este negyed 8-kor Anyukám és Apukám legnagyobb örömére egészségesen érkeztem meg!
Nevem Levente,3350gr és 51 cm vagyok!

Hétfőre voltam kiírva,és ma már szombat van. Már mindennap a kórházban kezdünk férjemmel,és mindennap úgy indulunk el itthonról,h már lehet,h nem jövök haza. Kórházi cók-mók a csomagtartóban,papírjaim a táskámban. Testemben feszültség,fejemben teljes káosz: mi hogyan lesz,milyen szülésznőt fogok ki,úristen mennyire fog fájni,és millió hasonló gondolat gyűri az agyamat reggeltől estig,estétől reggelig.
A hasam már többször fájt,legutóbb háromnegyed óráig,és nem is kicsit. A legutóbbi vizsgálaton azt mondták,h az jó,ez a "bemelegítés"! Az király-gondoltam-,mert akkor az igazi fájásra már nem is merek gondolni. És már paráztam is megint.
Nem is tudok még arra koncentrálni,h milyen csudajó lesz gyerekkel a kezemben távozni a kórházból,mert csak a szülésig jutnak el egyelőre a gondolataim. Tudom,ennyire nem kellene,de mit tegyek? Próbálom elterelni a figyelmemet,de a mindennapos kórházi látogatás ebben nem segít. A zöld műtős ruha látványa és a vegyszerszag csak ront a helyzeten.
De hamarosan vége lesz ennek, mert orvosom úgy látja jónak,h szem előtt legyek,és holnapután (hétfőn) befektet. És a kórházból baba nélkül nem is megyek el!!!!!!!!! :)

Már nagyon a végét járom. Ez a folyton váltakozó hideg-meleg front teljesen kicsinál. A melegben már alig bírom vonszolni magam,séta közben jobbra-balra kileng a hasam :). Vicces látványt nyújthatok.
Viszont mikor a kórházba megyek a kötelező vizsgálatokra,teljesen el tudom felejteni a kellemetlenségeket. Jókat beszélgetünk "sorstársaimmal",élménybeszámolókat tartunk hétköznapjainkról. És mikor eltolnak mellettünk egy "csecsemőkonvojt", szinte egyszerre tátjuk a szánkat a gyönyörtől,és csodálattal figyeljük az új jövevényeket. Nincs is szebb látvány ennél. :)
Aztán mikor jó hírekkel távozom az épületből,mert kisbabánk ismét élénken rúgkapált az NST kontrollon,akkor nem számít se meleg- se hidegfront,se súlytöbblet és egyéb kellemetlenségek sem.
Sőt a rámmosolygó és pocakomatfigyelő emberek még jobban a magasba tudják röpíteni a kedvemet. Nekem meg persze dagad a mellem a büszkeségtől (na jó,nem csak attól) :),h én vagyok az a boldog ember,aki most anya lehet. Ez tényleg leírhatatlan érzés. :)
Nem beszélve arról,h a nyugalom is hatalmas bennem abból a szempontból,h már a legutolsó hétben vagyok!!! A 30. után mindig mondogattam magamban,h na még legalább 1 hetet maradjon bent,na még egyet... Mert hogy minden nappal nőnek az esélyei kisDrágámnak az életben maradásra. Aztán mikor a védőnőm közölte,h már a tüdeje is fejlett,mert betöltöttem a 37.-et,hát repültem a boldogságtól!!! A 38.-on pedig orvosom azt mondta,h nem kis baba lesz,több mint 3 kiló!!! Na attól kezdve már semmivel sem törődve billegtettem magam a folyosón! :)

1. Tedd ki a díjat a blogodra.

2. Linkeld ki azt, akitől kaptad.

3. Nevezz meg legalább 3 blogot.

4. Hagyj üzenetet a díjazottaknak a díjukról.

Én Hugomum-nak, Adrinak és Csai-nak adnám tovább.

ui.: Hála a díjnak,megtanultam "belinkelni"!! :)))

Nagyon lassan megy az idő...
Az utolsó hetek legalább olyan nehezek,mint az elsők. Legalábbis az én terhességemben. Bár az igazság az,h ha választani lehetne,h az első pár hetet szeretném-e végigcsinálni,vagy az utolsó párat,én az utolsókat választom.
Az alacsony vérnyomást,a frontérzékenységet,hátfájást,derékfájást,az örökös fáradságot-álmosságot,és a nagy súly cipelését még mindig jobban viselem,mint a hányingert,a hányást. De mivel nem választhatunk,így minden nehézségnek állunk elébe.:)
Aztán itt van a lélek nyugtalansága a szülés miatti aggodalom,félelem miatt.
Félek,mert nem tudom mi fog velem történni,félek,mert aggódom a kisbabám egészsége miatt. Félek attól is,h hogyan fogom viselni a nagy fájdalmat,és az esetleges komplikációktól is tartok. Azt mondják a szakemberek,h ez természetes,mert minden anya fél. És hogy nem lehet megnyugodni,csak ha meglesz a pici.
De ha meglesz,akkor is van min nyugtalankodni. Hogy fog-e szopni rendesen,és hogy el tudom-e látni,ha egyedül leszek vele. De akkor mikor nyugszunk meg igazán? Sosem?
Ezekkel a gondolatokkal telnek utolsó heteim a forró nyári napokon.
De mindezekkel együtt egy meghatározhatatlan öröm vegyül az érzelmeim közé! Hiszen rövid időn belül meglátjuk kisbabánkat,egy új életet,aki iránt már most mély érzelmeket táplálunk. Egy új időszámítás kezdődik,egy új szakasz jön el életünkben,ami megváltoztat mindkettőnket. A várakozás végre véget ér,és mi hirtelen felnövünk...

Ezt a folyton változó időjárást képtelenség kiszámítani. Délelőtt tűz a nap,nem lehet megmaradni csak az árnyékban. Majd délután beborul az ég,és viharos szél közeledik. Amivel még önmagában nem lenne baj,de egy "görögdinnyével" a hasamban,14 kilóval nehezebben már elég kétségbeejtő a helyzet. És mivel a vérnyomásom is alacsonyabb,mint egyébként szokott lenni,én csak téblábolok egész nap,vonszolom magam,mint egy többtonnás mammut. Jövök megyek a lakásban,és legtöbbször szédülök is,mert - hogy ne legyen olyan egyszerű a helyzet - frontérzékeny lettem.
De - gondoltam - sebaj,leülök bent a hűvösben a kanapéra és a kézimunkámmal elfoglalom magam. Találtam is maradék fonalakat,és kitaláltam,h a születendő gyermeknek téli kollekciót kötök. Neki is láttam,majd fél óra elteltével olyan szintem elkezdett fájni a hátam,h abba is kellett hagynom. Kimentem a teraszra,h egy kicsit megmozgatom a tagjaimat,de a szabad levegőről gyorsan beszédültem a szobába. Meghúztam az ásványvizes flakont,majd visszaültem,és folytattam a művemet. Már nem kellett fél óra,h elkezdjenek fájni a tagjaim,úgyh kitaláltam,h összeütök vmi finomat a konyhában. Persze olyat,ami hamar kész,de mégiscsak állni kell,és jönni menni. És legalább egy kis mozgás.
Jó nagyot kellett hajolnom,h a fakanalat bele tudjam dugni az ételbe,és a hasamat se gyújtsa meg a gázláng. A mosogatómedencéről nem is beszélve,mert már minden alkalommal csurom vizes lesz a pólóm mosogatás után. Vagy lehet,h a karom túl rövid? :) Éppen csak készen lettem a konyhai teendőkkel,már a derekam annyira fájt,h le kellett ülnöm. Kifújtam magam,majd odaültem az asztalhoz,h megebédeljek. Próbáltam az asztal fölé hajolni több-kevesebb,de inkább kevesebb sikerrel,mert már akkora a hasam,h nem férek az asztalhoz sem. De azért leküzdöttem nagy nehezen az akadályokat,az ebéd elfogyott,aminek viszont a pólóm látta kárát. Észre sem vettem,h az ebédből a ruhámra is jutott. :) Hát hiába,nem mindennap nő meg az ember hasa ilyen rövid idő alatt ekkorára!
De most hogy jóllaktam,szinte törvényszerűen le is esett a vérnyomásom,úgyh nincs más hátra,mint ledőlni. Pihenés közben érzem,ahogy elkezd mocorogni a kis Drágám a hasamban,mintha megköszönné fáradozásaimat az ebédért.:) És ezzel a szívet melengető gondolattal álomba is zuhanok...

Férjemmel eldöntöttük,h április végén-május elején már ideje megvenni a babakocsit,mert áprilisban én már betöltöm a 28.hetet is.
Már korábban is nézegettünk kocsikat,több üzletbe is bementünk, megrázogattuk, megtapogattuk őket,és több Anyuka véleményét is kikértük. Persze mindenkinek más az igénye és az ízlése,de az alapvető dolgok kirajzolódtak előttünk.
Felmentünk a netre is,tájékozódtunk a létező összes márka és az áraik iránt is. Meglepő dolgok derültek ki számomra,többek között az,h két teljesen egyforma kocsi ára 30-40ezer forinttal is eltérhet attól függően,h hol vásárolja az ember.
Találkoztunk persze a luxus kategóriával is,ami a létező összes tartozékot alapból tartalmazza, a színei mesébe illőek,de 180-190 ezret nem vagyok hajlandó adni érte.
Aztán felkeveredtünk egy fórumos oldalra is,ahol az Anyukák vitatták éppen,h melyik kocsi mit tud,és ahhoz képest olcsó vagy drága. Két olasz terméket is említettek,ami személy szerint nekik bevált,és mi is hallottunk már többször róluk. A Neo-Nato és a Giordani.
Sopronban van is egy hely,ahol mindkettőt lehet kapni. Mondtam is férjemnek,h ezeket is meg akarom rázogatni :),úgyh uccu neki!
A boltban babakocsi hegyek,de az eladó kérésünkre odavezet az említett két márkához. Szerencsére mindkettőből volt 2-3 darab,össze tudtuk őket hasonlítani. De az eladó csaj rögtön hozzátette,h a Neo-Nato semmivel sem tud többet,mint a Giordani,és 20ezerrel drágább. Akkor nézzük a Giordanit.
Volt hozzá sportrész,hordozó,mózes,mindegyik kupolás,plusz pelenkázó táska, esővédő, szúnyogháló stb. Szóval extrás a cucc,és a bolygósítható kerékkel végigtologattam az egész boltban,sőt még a folyosóra is kimentem vele. :) Meg voltunk vele elégedve,akkor legyen Giordani. Igen ám,de 3 féle színkombináció volt belőle,és mivel elég eltérő ízlésünk van, nem tudtuk eldönteni melyik legyen a nyerő: barna-barack, barna-égszínkék,vagy barna-sárga-narancs. Eközben a csajnak eszébe jutott,h van náluk raktáron ebből a márkából egy kicsit másfajta,amit eredetileg nem hozzájuk szállítottak volna,viszont az egyszínű bézs! Fel is csillant a szemünk,mert az a szín mindkettőnknek tetszik. Az eladó főnöke azt mondta,h nyugodtan eladhatja,így szegénykémmel elő is ásattuk a raktárból. De szerencsére nagyon készséges volt,nem nézett ránk rossz szemmel.
Amint megláttuk,azonnal megtetszett mindkettőnknek. Ez sokkal igényesebb anyagból volt megvarrva,ugyanúgy volt hozzá minden,és hát a színe egyszerűen csodaszép volt. Úgyh egy mosollyal nyugtáztuk,h megtaláltuk a megfelelőt!
Második felvonás:
Hazaszállítottuk dobozban,és mivel atomjaira volt szedve,ránk várt a feladat,h mindegyik tartozékot megtaláljunk, a helyére illesszük és megfelelően rögzítsük. Az olasz nyelvű használati utasításból semmit nem tudtunk kibogozni,így a képek alapján próbáltuk eldönteni,h mit hogyan kell csinálni. "Vak vezet világtalant" címszó alatt neki is álltunk.:) A második óra elteltével már kezdtem kicsit nyűgös lenni,h nem igaz,h nem tudjuk összerakni ezt a szart,a gyárban biztosan vmit elrontottak! :) Férjem is nyugtalan volt már,de nem adtuk fel! Végül a 3.óra hozta meg a sikert,amikoris minden a helyére került,és rájöttem,h nem is olyan hülyék ezek az olaszok :), csak mi nem láttunk még babakocsit közelről. :)

Azt gondoltam,h a 26.hét remek alkalom lesz arra,h kislányunkat 4 dimenziós ultrahangon is megleshessük. Már megvan mindene,az arcocskája is formás. Férjemmel egyeztettem,és kértem időpontot az orvoshoz.
Izgatottan vártuk a napot,hisz most az eddigieknél sokkal jobb minőségű képet láthatunk a Kicsikénkről,a kis kerekded formáiban gyönyörködhetünk.
A rendelőben egy fiatal orvos várt minket,aki jórészt csak ezzel a speciális ultrahanggal foglalkozik.
Pár perces szóbeli tájékoztatás után elolvastunk egy nyilatkozatot,melyben felhívja a figyelmünket,h bizonyos fejlődési rendellenességek rejtve maradhatnak,mert ez a vizsgálat nem nyújt 100%-os képet a baba egészségéről. Majd aláírásunkkal tudomásul vettük. Persze nem örültem neki,de nem volt más választásunk.
Végre odajutok az ágyhoz,felfekszem,a hasam szabaddá teszem. A szívem nagyon erősen ver,már nagyon kíváncsi vagyok! Férjem is csak mosolyog az izgatottságtól,és megfogja a kezem.
Aztán a szemközti monitoron hirtelen meglátjuk Őt! Nagyot nőtt,mióta nem láttuk,és szemmel láthatóan folyamatosan fészkelődik. Először csak 2 dimenzióban látjuk,minden oldalról jól szemügyre vesszük,az orvos keresi azt a helyzetet,ami a legtöbbet mutat,ha 4 dimenzióra vált. A szívének kamráit is nagyon jól ki tudjuk venni,én csak ámulok a technika csodáján. Majd rögtön utána nemcsak látjuk,de halljuk is,ahogyan dobog a kis szíve,hangosan és ritmusosan! Szemembe könnyek szöknek,olyan lelket melengető érzés ez!
Majd tovább nézegetjük,haladunk a lábai felé,és én abban a pillanatban egy furcsa dologra leszek figyelmes,és felkiáltok: "Jézus,mi az ott?! Kuki??!!" Férjem nagyon megijed,azt hiszi valami rendellenességet vettem észre,majd gyorsan odanéz a monitorra,és nem kap levegőt a meglepettségtől! Az orvos is odakapja a fejét,és így szól: "Hát igen,miért maguknak azt mondták,h kislány?!" Látja rajtunk,h nem hiszünk a szemünknek,és átvált 4D-re. Óriásira nyílt szemekkel fürkésszük a képet,amin már eltéveszthetetlenül és tisztán látjuk mindketten,h igen,Ő kisfiú!!! Azonnal sokkot kaptunk,mert 5 héten keresztül abban a hitben voltunk,h kislányt várunk,és most egyik pillanatról a másikra változott meg a helyzet!
Egymásra néztünk,és zavartan vigyorogtunk,mint két szerelmes kamasz. Erre nem számítottunk.
Némán néztük tovább a képeket. Lábait és kezeit sokszor az arca elé rakta,így egyszerre láthattuk mindenét. Kezével egyszer békejelet mutatott,másszor pedig mintha egy pillangót akart volna elkapni,olyan mozdulatot tett. (Férjem szerint a gázkart húzta! :D) Lábujjait betette a szájába,vagy épp rúgott egyet,amit meg is éreztem.Hihetetlen volt,amit láttunk! De főleg a kis buksiját figyeltük,ahogy ásított,vagy kidugta a nyelvét.
Aztán haladtunk megint az egész teste felé,és férjem felocsúdott: "Tényleg ott a cerka!" :) Az orvos csak mosolygott,és megerősítette: "Igen,az a cerka!" És mindannyian együtt nevettünk!
Az egészet felvették nekünk dvd-re,és képeket is kaptunk,amennyit csak akartunk.
Mikor kiértünk az utcára,még mindig az a zavart kifejezés ült az arcunkon,és csak nevettünk,vigyorogtunk,hahotáztunk,és felváltva ismételgettük,h "...ezt nem hiszem el...". :)
Úton hazafelé,kavarogtak a fejemben a gondolatok,még mindig nem tértem magamhoz. Aztán eszembe jutott,h 16 hetesen babaruha vásárlás közben azt mondtam a férjemnek,h "...nekem van egy olyan érzésem,h fiunk lesz!..." Ő csak nevetett,és azt mondta,h kizárt dolog,neki csak lánya lehet. Aztán mikor a saját orvosom kijelentette,h kislány,azt gondoltam,h ennyit a megérzéseimről.
És most csak egyetlen kifejezés jut eszembe: "Én megmondtam!" :))

Szép lassan beköszöntött a tavasz...
Igaz,h nagyon sokat váratott magára,Sándor,József és Benedek sem hozta el azt a bizonyos meleget,és mi csak vártunk,vártunk,de most végre kisütött a nap,csiripelnek a madarak,és készülődünk húsvétra.
Uh vizsgálat és terhesgondozó szakrendelés hetekkel később lesz,most csak az a dolgom,h élvezzem a terhességem,és magamba szívjam a tavasz illatát.
Egyik reggel gondoltam egyet,és benyitottam a ruhás szekrényembe kíváncsiságból,h felmérjem a helyzetet. Van-e olyan ruhám,amit fel tudok még venni,rá tudom-e húzni a pocakomra. Nem tápláltam hiú reményeket a rohamosan növekvő hasam miatt,ugyanis látványosan,napról napra növekszem. Vannak,akik ekkora mérettel szülnek,én pedig még csak most léptem a harmadik trimeszterbe.
Szóval a felsőimet nézegetve,felpróbálva rájöttem,h nem is olyan siralmas a helyzet. Szerencsére sok olyan holmit találtam,amit jótékonyan rugalmas anyagból szabtak,így teljesen be tudom fedni vele magam anélkül,h bárhol elrepedne. Ez nagy megkönnyebbülést okozott,hisz a modern,csinos kismama ruhákért csillagászati összegeket tudnak elkérni a boltban.
Ki is választottam egyet közülük,amit aznap felvettem,és besétáltam a munkahelyemre. (Szerencsére csak 10 perc gyalogútra van tőlünk,ami napi sétának is tökéletesen megteszi.)
Boldogan sétálgattam,szép lassan,h amelyik szomszéd épp kint van,mindenképp lássa,h mekkorát nőtt az én drágám odabent. :) Büszkeségtől dagadó mellel libegtem végig a falun,és közben elgondolkodtam azon,h tulajdonképpen mi is zajlik le a testemben.
Egy aprócska sejt indult növekedésnek,amiből pár hónap leforgása alatt egy kész kis emberke formálódik meg. És mindezt két ember elhatározásából,akaratából és szeretetéből. Sokszor meg sem fordul a fejünkben,h mekkora kincs,mekkora hatalom van a kezünkben,h egy ember létezéséről dönthetünk.
Aztán ott vannak a lelkünkben rohamosan lezajló változások. Hiszen életünkben ez egy állomás,egy mérföldkő,ami örökre megváltoztatja az életünket,és a személyiségünket egyaránt. Nem viselkedünk többé pajkos tinédzserként,akik félvállról veszik az életet,nem is tehetjük. Mert testünkben egy új élet fejlődik,akinek a gondoskodást nekünk kell megadni,ránk fog támaszkodni,a mi segítségünket fogja kérni.
Amit ezután fogunk élni,az egy más élet lesz,tele feladatokkal,kihívásokkal,lemondással,de ezzel együtt tele boldogsággal. Egyszóval más lesz.
Felmerül bennem időnként a kérdés,h vajon képes leszek-e az összes rám háruló feladatot teljesíteni. Hogy helyt tudok-e állni egy olyan helyzetben,amikor nehéz döntéseket kell hoznom,erőt próbáló feladatokat kell megoldanom?
A válasz valószínűleg egyszerű,hisz anyáink,nagyanyáink is meghozták a maguk döntéseit,és sorra nevelték fel gyerekeiket a mostaninál sokkal nehezebb időkben is.
Tehát a feladat csak az,h felfogjuk a tényt,h most mi is anyává válunk...

Gondoltam kicsit előbb megyek a genetikai uh-ra a megbeszélt 12 óránál,hátha hamarabb végzek. A kórházba érve és látva,h csak 2 kismama ül előttem,nagyon meg is örültem,h így döntöttem. Negyed óránál többet nem is vártam,mire sorra kerültem,és mikor megláttam az orvosomat,megmagyarázhatatlan nyugalom tört rám. Valahogy éreztem,h minden rendben lesz,és semmi okom az aggodalomra.
Mikor a monitoron újra viszont láttam az én kicsikémet,az tűnt fel leghamarabb,h már nem fér rá teljes egészében! Mostanra csak a kis fejecskéje akkora lett,mint kábé 12 hetesen az egész teste! Ámuldozva meredtem a képernyőre,és figyeltem,h mindent rendben talál-e az orvos.
Minden testrészéről felírták a mért adatokat,de a gerincét nem lehetett egyértelműen kivenni,mert gerinc fekvésű volt,és nem fért úgy hozzá,h alaposan megnézze. Emiatt meg kell nézni 1 héttel később,mert annyi idő alatt megfordul. De megnyugtatott,h ha az AFP vizsgálat eredményéről nem kaptam értesítést,akkor minden rendben lesz a gerincével is,de mindenképpen látnia kell uh-on is.
És hát nem titkolt szándékom volt megkérdezni tőle,h kisfiú vagy kislány lakik-e a szívem alatt.
Kérdésemre mosolyogva jött a válasz,h akinél ma egyértelműen látta,az nem akarta megtudni a baba nemét. Nálam viszont a gerincfekvés miatt nem látja teljesen jól. De azért próbálkozott,nézte jobbról,balról,majd azt mondta,h ilyenkorra már látni lehetne a herezacskókat,ha lennének,de nincsenek! Szóval ő úgy gondolja,h kislány!
Majdnem kicsordultak a könnyeim az örömtől,mert férjemmel együtt titkon kislányra vágyunk. Még ha tudom is azt,h ez még nem 100%-os biztonsággal eldöntött tény,de akkor is nagyon boldog voltam...
1 hét múlva:
Férjem megelégelte,h csak én legeltethetem a szememet a mi kis "Csodánkon",úgyh elintézte,h ezen az uh-on ő is ott lehessen.
Persze azért bennem volt kicsit a félsz,h a kis gerincével valami probléma lesz,ezért férjem a kocsiban nyugtatgatott,h semmi baj nem lesz.
Mikor sorra kerültünk,férjem követett a vizsgálóba,és némán odaállt az orvos mellé,aki nagyon kedves volt vele is,és minden testrészét megmutogatta neki,h kirajzolódjon előtte is a teljes kép. Mosolyogva leste a képernyőt,én meg csak figyeltem,ahogy a büszkeség,és az öröm kirajzolódik az arcán. Sikerült elkapni egy olyan képet,amin felemelte az egyik kezét,mi pedig gondosan megszámoltuk az ujjacskáit!Az az érzés felemelő volt!
Gerinc követhető,minden a legnagyobb rendben!!!!
Na és akkor nézzük csak h igaznak bizonyul-e a múlt heti feltevés. Ügyesen megfordult azóta,úgyh most nagyobb eséllyel mondható ki,amire már nagyon kíváncsiak vagyunk. Az orvos a férjem felé fordult,és a monitorra bökve magyarázta neki: "Itt van a húgyhólyagja,ami alatt lehetne látni a herezacskókat. De nincsenek!"
Gyanú megerősítve: KISLÁNY!... :)

Anitától kaptam a játék ötletét,h 5 kedvenc gyermek-,és 5 kedvenc felnőtt könyvemet megosszam veletek.
Gyermekkönyvekben már nem,illetve még nem vagyok annyira otthon. Úgyhogy csak az 5 kedvenc felnőtt könyvről tudok jelen pillanatban nyilatkozni,amik az alábbiak:

A díj mottója:
Ezek a blogok szerfelett bájosak.
A blog íróinak az a céljuk,h barátok és barátságosak legyenek. Reményeink szerint ezen díj átadásakor több barátság keletkezik,a barátság elterjed,és több figyelmet kap a blogger.Amikor tovább adod,kérlek vedd figyelembe ezen elveket.

Én Claudiától kaptam ezt a díjat,ami nagyon megtisztelő,mert kezdő blogolóként máris elnyertem mások tetszését. Ennek nagyon örülök!
Én Csai-nak adnám tovább a díjat,mert blogjával mosolygóssá teszi napjainkat! :)

Megint eltelt 2 hét,az idő rohamléptekkel halad előre,már betöltöttem a 18.hetet is.
Az étvágyam már igencsak jónak mondható.
Reggelire két szendvics az alap,de persze nem hiányozhat mellőle paprika,paradicsom,vagy bármilyen zöldség. Tízórai gyanánt letolok egy almát (vagy kettőt),de ha nincs itthon,bármilyen gyümölcs megteszi. Mert érzem,h vitaminra szomjazik a testem,és megpróbálok minél többet magamhoz venni belőle.
Ebédre természetesen főtt étel,de ha nem ehetek levest,már hiányérzetem van. Ezért mindig szakítok időt rá,h egy fazék vízből ízletes gulyást,vagy akár tojáslevest varázsoljak. Másodiknak bármilyen főzelék megteszi,húsétel vagy tészta. Volt idő,mikor brokkolit brokkolival ettem,de olyan is volt,h a mákos tésztáért ölni tudtam volna.
Uzsonnaidőre már nagyon éhes vagyok,joghurt,túró rudi,vagy gyümölcsturmix a sláger.
Vacsorára valami hideg,de természetesen nem hiányozhat a vitamindús zöldség sem. Mikor kórházban voltam,több alkalommal hot-dogról álmodtam,és most hogy meg is tudom enni,ezt is felveszem az étlapra!
A rendszeres étkezésnek meg is van a hatása,az arcomnak már van színe,és a pocakom is kezd gömbölyödni. Jártamban keltemben akivel csak találkozom,már azt kérdezi,h megmozdult-e a pici. Nemleges válaszomra eltérően reagál édesanya,kolléganő,barátnő,de még a szomszéd is. Van aki azt mondja,h már ideje lenne,ki pedig azt,h bőven ráér még,nem kell aggódni. Eddig még nem is fordítottam erre figyelmet,csak miután a védőnőm mondta,h most már figyelgethetem,mert nemsokára megmozdulhat.
Ezen felbuzdulva többször fogtam meg a hasam,vagy az ágyon ülve figyeltem feszülten,h történik-e valami. Igen ám,de mit is figyelek? Milyen az a magzatmozgás? Többen azt mondják,h olyan,mintha bélmozgás lenne,de mégsem az. Na most aztán fel van adva a lecke! Mivel én még nem éreztem ilyet,kissé bizalmatlanul,de kitartóan figyeltem a történéseket,de nem tapasztaltam semmit.
2-3 nap múlva még mindig semmi.
Már majdnem 19 hetes vagyok (18+5),mikor "lámpaoltás" után még nem vagyok álmos,és elhatározom,h na majd most nagyon odafigyelek! Este van,csönd van,hátha most minden zavaró körülményt kizárva megérzem a várva várt mozdulatot.
Nemsokára érzem is,h mocorog valami,de mivel korgó hangok is kísérik,hamar rájövök,h a vacsorám "dolgozik" odabent. De nem adom fel,sőt,most már tudom,h ez az,amivel nem szabad összekeverni.
Nemsokkal később viszont a köldököm alatt érdekes dologra leszek figyelmes: egy puha valami nekiütődik a hasamnak belülről,mint mikor a szilvás gombócok egymásnak ütköznek. Rögtön utána még egyszer!
Amint az agyam felfogja,h mi történt,szemernyi kétség sincs bennem,azonnal mosolyra húzódik a szám: Igen,EZ Ő VOLT!!!!!

Orvosom a történtek miatt úgy látta jónak,h a terhességem 16.hetében is megnéz. Kaptam is időpontot a szokásos kórházi uh-ra.
Megérkezésemkor a már várakozó lányoktól kérdeztem,h szeretett orvosunk bent van-e,de sajnos egybehangzó válasz jött,h ma nincs itt. Mit tudok tenni,időpontom van,hát nézzen meg valamelyik diplomával rendelkező orvosnak titulált fehérköpenyes. (Azt hiszem ezzel nem is rejtettem véka alá tapasztalataimat és ebből fakadóan alkotott véleményemet.)
Pár perc várakozás után bal kéz felől elő is tűnik egy sétálgató fiatal férfi és egy még fiatalabb asszisztensnő belemerülve a nyilvánvalóan nagyon fontos beszélgetésbe. Azonnal fel is ismertem a fiatal orvost,hisz kétheti kórházi tartózkodásom alatt volt szerencsém megismerni. Sajnos nem a legjobb véleményem alakult ki róla sem szakmailag,sem pedig emberileg,és ezzel nem vagyok egyedül. De végülis nem genetikai uh lesz a mai,"csak" egy kontroll,h jól van-e az én kincsem,és nem történt-e változás a múltkori találkozás óta.
Nem is várakozok olyan sokat,mire sorra kerülök. A szobába lépve meglepődve látom,h az asszisztensnő ül a gép előtt,az orvos pedig mögötte egy másik széken hátradőlve,két karját a tarkóján összekulcsolva "trónol",mintha legalább a kórház vezető főorvosi posztját töltené be. (Ehelyett a kórházba tavaly nyáron érkező 28 éves orvostanhallgatóról van szó.)
Na, gondoltam itt se leszek sokkal okosabb,de legalább nézhetem a monitoron a babámat,és hogy dobog-e a szíve,arról már egyedül is meg tudok bizonyosodni.
Amint előtűnik az uh.kép,azonnal megnyugszom,hisz igen,ott fincánkol a kis drága,ver a szíve,és gyönyörű nagyra nőtt,mióta utoljára láttam!!
Asszisztensnő izgul,próbálja követni mesterünk utasításait (pfffff), minden testrészt megközelíteni a lehető legjobban. Nagyjából sikerül is neki,de nem vívta ki a mester elismerését,ezért nyugtalan is. Nevetségesnek tartom a helyzetet,de megragadom az alkalmat,és megkérem a csajt (mert ő sem több 25-nél!),h adjon nekem képet. Szerencsétlen már nem mert más testhelyzetet keresni a monitoron,az éppen akkor látható módon kinyomtatott egyet,és megkérdezte h jó lesz-e. Mondtam,h persze,mert igazából nekem mindegy melyik oldalról,csak kapjak Róla egy képet!
Gyorsan összekaptam magam,a képet és a kiskönyvemet magamhoz fogtam és egy pillanat alatt kint is voltam a szobából,és ebből a kínos szituációból.
A váróban elővettem újra a képet,és megnéztem közelebbről. Szemből készült,és a koponya formáját figyelve kicsit megijedtem,h biztosan így kell-e kinéznie a kicsimnek. Leginkább E.T. jutott róla eszembe,de rögtön el is szégyelltem magam miatta.
Siettem haza,gondoltam megkeresem kedves védőnőmet,aki mindig olyan készséges,és megkérdezem,h mi a véleménye a képről. Átnyújtom neki gyorsan,és neki is felteszem a kérdést,amit magamnak is. Meglepődve néz rám,és azt mondja: "Hát persze,h így kell kinéznie! Hisz még csak most fog kialakulni az arca a 18.hét tájékán!" Majd félve hozzáteszi:"Ilyenkor még úgy néznek ki,mint E.T.!"
Nagyot nevettünk,és engem hamar ellepett a nyugalom!!!!...

Eltérőek az orvosi vélemények a terhességben bevehető gyógyszerek és gyógyszerkészítmények tekintetében. Egyesek teljesen megtiltják azt,mások viszont nem tartanak károsnak bizonyos készítményeket,és fel is írják a kismamáknak.
Én még az előző terhességemnél hallottam arról több nőgyógyásztól,h az Algopyrint teljes nyugalommal lehet szedni,persze nem mértéktelenül. A védőnőm is ezen a véleményen van,és sok kismamától is hallottam ezt.
Ennek ellenére sem vettem be az őrült fejfájásom legelején,mert én alapvetően jól tűröm a fájdalmat,és reménykedtem benne,h az "engedélyezett" gyógyszert sem kell bejuttatnom a szervezetembe. Hisz mégiscsak egy gyógyszer! De mivel már fetrengtem egész nap,mégis ezt az utat választottam.
Majd miután megnyugodtunk mindannyian,eltelt a nagy ijedtség óta pár nap,felhívott az egyik barátnőm. Ő az egészségügyben dolgozik,és nemrégiben szerzett egy diplomát is a témából! Már rengeteget segített nekünk egészségügyi témában,ha bármilyen kérdésem vagy aggályom volt,hozzá fordultam. Szóval elmeséltem neki,h mi történt,és h Algopyrint is vettem be,válasz a következő volt: "Te normális vagy?" Felháborodtam,h az orvosok és a védőnőm szavát kérdőjelezi meg, és még amellett nem is értettem,h miért van ennyire ellene. Aztán azt mondta,h az Algopyrin az egyetlen gyógyszer,ami befolyásolja a vérképzést!!
Amit én persze nem tudtam,de ha így van,akkor nekem semmiképpen nem lett volna szabad bevennem!
Ugyanis: az előző terhességemnél az orvos egy nagy vérömlenyt talált a méhemben,ami nem szívódott fel,és valószínű,h ez okozta a vetélésemet. Mindezek után én elindultam vizsgálódni,és találtam egy lelkiismeretes haematólogust,aki ebben maximálisan támogatott. Megnézte a vérképemet,és azt mondta,h a thrombocitaszámom (vérlemezke szám) nagyon alacsony,ezért vérzékenység gyanújával beutalt mindenhová,ahová kellett. Voltam Sopronban,Budapesten,Szentesen és végül Debrecenben is. Végül a debreceni klinikán kaptam meg a végső diagnózist: még mindig alacsony a thrombocitaszámom,de diagnosztizálható vérzékenységem nincsen!! Mindezek után lehettem csak terhes,amellett,h rendszeres kontrollra kell járnom a haematológiára.
Szóval a barátnőm a fülembe ültette a bogarat,és mivel hülyeségeket nem szokott nekem mondani, ezért utánanéztem az Algopyrinnek egy kicsit a neten! Rövid keresgélés után rá is találtam a lényegre:
"Az Algopyrin mellékhatásai többek között:
-A vérlemezke szám súlyos csökkenése: fokozott vérzéshajlam,és/vagy pontszerű bőr- és nyálkahártya vérzések formájában jelentkezhet."
Azt hittem nem látok jól! Soha ilyen mellékhatásáról nem hallottam! Hiszen egészen gyerekkorom óta szedtem ezt fejfájásra,egyéb fájdalmakra,és soha nem tapasztaltam semmiféle mellékhatását.
De ezek szerint okozhatta ez a bogyó a vérzést,és nekem személy szerint nem is szabadott volna bevennem! Legalábbis terhesen nem!
De végül ebből is tanultam,mégpedig azt,h mindenkinek egyénre szabott,h mit vehet be és mit nem. Ha már minden kötél szakad...

14.hét
Migrén után másnap megkönnyebbülten álltam neki a napnak. Eltűntek a fejfájások nyomai,kellemesen éreztem magam.
Neki is álltam az ebédnek,mert meleg étel nélkül nem működöm,és most különösen nagy figyelmet fordítok erre. Szépen komótosan jöttem-mentem a konyhában,közben egyéb dolgokat is intéztem.
Aztán hirtelen arra lettem figyelmes,h valami furcsát érzek. Hogy vérzek!!! Azonnal pánik fogott el,óriási fordulatszámon pörögtek a gondolatok a fejemben,h vajon mitől lehet.
Vasárnap van,orvos ki tudja dolgozik-e,hívom a kórházat. De nincsen bent! Aztán gyorsan be is ugrik,h nekem megvan a mobilszáma,de lehet ilyenkor zavarni? Kit érdekel,vészhelyzet van,nem tudok várni. Tárcsázom a számot,felveszi!!!
Rémülten közlöm vele a tényeket,h tegnap migrénem volt,ma pedig ez van. De gyorsan megnyugtat,h nem kell megijedni,mert nem görcsölök,és nem erős a vérzés. Ha felerősödne,irány a kórház,de addig nincsen baj. Leteszem,de igazából nem nyugszom meg.
1 perc múlva csörög a telefonom: az orvos! Azt mondja,h hétfőn (másnap) délelőtt bent van,menjek be,és megnézi uh-on a biztonság kedvéért.
Na most már kicsit jobban érzem magam,hisz rögtön másnap rám néznek. És hát nem elhanyagolható tény az,h az orvos a mobiljáról visszahívott! Ez mindenképpen nagy elkötelezettségre és lelkiismeretességre vall. Őszintén szólva én még ilyenről nem hallottam az orvostársadalom körében.
Másnap délelőtt:
Férjem szerencsére nem dolgozik,úgyh be is visz a kórházba. Most nincsenek sokan,hamar sorra is kerülök.
Mondom neki,h én hívtam tegnap,de látom rajta,h képben van,bólogat és int,h jöjjek,megnéz.
Reflexszerűen a baba szívét keresem a monitoron,de rögtön látom,h szépen ritmusosan dobog!!! Mozgolódik is,úgyh reménykedem,h nincsen nagy baj. Nagyon alaposan nézegeti a méreteket,amiket le is diktál az asszisztensnek. Próbálja minden irányból megnézni,de folyton az arcát mutatja oldalról! Mondja is az orvos,h biztosan lány lesz,mert széparcú és fotogén!! :) Majd megtörli a hasam,és közli,h nincsen semmi baj.
Óriási kő esett le a szívemről,és megfogadom magamban,h az eddigieknél is jobban vigyázok az én kincsemre!
Az ajtón kilépve meglátom férjem rémült arcát,majd gyorsan megnyugtatom,h minden a legnagyobb rendben,és boldogan,büszkén mutatom neki a Róla kapott képet...

Rohamléptekkel megy az idő,már a 14.hétben járok!
Reggel már nem kínoz erős hányinger,csak egy kis émelygés,az meg már sétagalopp ahhoz képest,amiken keresztülmentem.
Ezekben a napokban az évszakhoz képest szokatlanul meleg van,a nappali ablakán erősen süt be a nap. Egyik ilyen napon a szokásos teendőimet végeztem,de nem voltam 100%-os,mert a fejem reggel óta elég erősen fájt.
Egyszer csak arra lettem figyelmes,h a bal szemem előtt egy erős vibráló fényt látok,ami zavar is látásban. Ó,te jó ég,migrénem lesz!!!! Van egy személyre szabott erős gyógyszerem, (mert sajnos "gyakorló" migrénes vagyok), de azt most nem vehetem be.Sebaj,felmegyek,ledőlök,lehalkítom a tv-t,és el fog múlni!
Be is csuktam a szemem,hátha elalszom,de közben a vibráló fény már a másik szememben is cikázott. Nagy nehezen el tudtam aludni. Kb.1 óra múlva ébredtem arra,h rettenetesen hasogat,és lüktet a fejem,ráadásul még hányingerem is van!
Lementem a nappaliba,h most már biztosan szűnik,már csak lent pihenek egy kicsit,és rendben leszek. Megint elaludtam.
2 órát alhattam,mikor erős hányinger ébreszt fel,a fejem ugyanolyan erősen lüktet. Kimentem a mosdóba,h felfrissítem magam egy kis hideg vízzel,de olyan rosszul vagyok,h kijön belőlem minden!!
Visszafekszem,de csöppet sem vagyok jobban. Gondoltam ennek már fele sem tréfa,kerítenem kell egy Algopyrint,mert állítólag az az egyetlen bogyó,amit terhesen be lehet venni. Neki is álltam a gyógyszeres szekrényben kutatni,de hát miért lenne belőle itthon??!! Mindenféle más fejfájás csillapító,hasmenés elleni kapszula és gyomorégés elleni szer is van itthon,de ami kell nekem,az nincs!!
Felhívtam a szomszéd nénimet,aki már annyit segített nekem,és megkérdeztem,nincs-e neki véletlenül otthon.Szerencsémre volt neki, át is hozta,és gyorsan be is vettem.
Megint lefeküdtem,h aludjak még egy kicsit,de gondoltam már nem lehet semmi baj,hisz az orvosság már bennem van. Sikerült is álomba zuhannom,egészen este 11ig! Ébredéskor már elviselhető a fejfájásom,hányingerem elmúlt.
Férjem éppen akkor jött haza.Elmeséltem neki,h min mentem keresztül,és közölte,h akkor menjek máris lefeküdni,mert igazán elmúlni csak holnap fog!! Sajnos őt még gyakrabban szokta kínozni a migrén,nagy tapasztalata van ebben.Meg is fogadtam a tanácsát,mert borzasztóan kimerült és fáradt voltam: felkeltem,és elmentem aludni...

Déli 12 órára van időpontom a kórházba,férjem szabadnapot vett ki,h elkísérhessen.
Mivel az előző két terhességem sajnos rosszul végződött nagyjából ezekben a terhességi hetekben,egy alapfeszültség folyamatosan van bennünk,de próbálok másra gondolni. Ez egészen addig sikerül is,míg be nem érünk a kórházba.
4.emelet-re megyünk,a liftben síri csend,szinte hallom mindkettőnk szívének erős dobogását.
Az osztályon többen jönnek-mennek,mindenki a saját dolga után.
Az uh-os szoba előtt rengeteg kismama várakozik (amin már meg sem lepődök),kérdésemre többen mondják,h nincs bent az orvos,akire várunk,más fog megvizsgálni. Ennek nem örülök,de nem tudok mit tenni.
Lassan megy a sor,már nagyon idegesek vagyunk. Férjem nagyon utál várni,mert türelmetlen alkat,de most egy hang nélkül ül mellettem.
Majdnem egy óra telik el,mire végre szólítanak.
A szobában egy aszisztensnő ül a számítógép előtt,szemben pedig az orvos, mondja,h feküdjek az ágyra. Az ággyal szemben egy nagy képernyő,amin mindent látok,amit az orvos is.
Néma csend,míg "beizzítja" az uh fejet,majd egy pillanat múlva meglátom a babámat a képernyőn,és azonnal a szívét keresem: dobog!!!!! Istenem,annyira boldog vagyok,de tüstént figyelem a többi testrészét is. Fej,test,lábak,kezek,leltár kész,minden a helyén.
Aztán feszülten figyelem,ahogy a méreteket diktálja az aszisztensnek, ülőmagasség, fejkörfogat, nyaki redő. Ez utóbbi 1mm!,mondja is az orvos,h az teljesen jó!
Megtörli a hasam,közli,h készen vagyunk.
De mivel nem hiszek a fülemnek meg a szememnek sem,rákérdezek még egyszer,h minden rendben? És a legnagyobb természetességgel azt mondja: IGEN!
Elköszönök,és értetlen,meglepett fejjel jövök ki az ajtón. Férjem azonnal felugrik,és kérdezi,h mi van??!! Én meg csak kinyögöm,h minden rendben. Mosolyra húzódik a szám,de még nem tudom felfogni.
Hazafelé a kocsiban részletesen elmesélek mindent,férjem mindenre kíváncsi,a legapróbb dolgokra is,és miközben beszélek,kezd eljutni a tudatomig,h a baba egészséges,és mehet minden tovább...

Terhességem 6.hetében már minden rokonom és ismerősöm tudja,h kisbabát várunk.
Én még ugyanúgy dolgozom,mint eddig,bár reggelente már elég gyengének érzem magam,és az ételt sem kívánom annyira.
A 7.hét egyik reggelén már alig bírok felkelni,ólmos fáradtságot érzek,a gyomrom nehéz és émelyeg. Bemegyek dolgozni,de kolléganőm mondja,h elég vacakul nézek ki. Próbálok még helyt állni,de érzem,h nem fog menni,vízszintesben érezném jól magam,és aludni vágyom.
Felhívom a főnököm,h sajnos használhatatlan vagyok,hazamennék. Mivel tud az állapotomról,és mert nagyszerű főnök és ember,természetesen elenged.
A következő napokban rohamosan csökken az étvágyam,az émelygés hányingerré,majd hányássá fajul. Reggelente már teljesen elgyengült vagyok,erős hányingerem van.A fürdőben általában át is ölelem gyorsan a WC csészét,majd elvonszolom magam az ágyig,és bízom benne,h jobban leszek. De mivel már minden kijön belőlem,nem is leszek jobban,csak borzasztóan kínoz a hányinger.
A 8.hét elején időpontom van kontrollra,férjem be is visz a kórházba. Rám néz az orvos,és megkérdezi,h rosszul érzem-e magam,mire én felvázolom neki a helyzetet.
Azonnali befekvés,nehogy kiszáradjak.
Általában hidegrázásom van a kórháztól (de kinek nincsen),de most egy kicsit örültem ennek,mert legalább megfigyelés alatt tartanak. A férjem egész nap dolgozik,nem tud otthon ápolni,jobb ez így.
Infúzió egy tubussal.
Uh.:a kisbaba jól van!
Kicsit jobban érzem magam,de a hányingerem még mindig erős,étvágyam nincsen. Kérdezik,mit hozzanak be nekem enni,de az ég világon semmit nem tudok már legyűrni. Az orvosok azt szajkózzák,h próbáljak enni,mert nem épülök fel,de amint valami lemegy,már megyek is hányni.
Rettenetesen érzem magam,kedvetlen vagyok,csak feküdni tudok,és tehetetlenségemben legszívesebben sírnék...
Az acetonom pozitív,fenyeget a kiszáradás,infúzió két tubussal.
Uh.:a kisbaba jól van!
Délutánra sokkal jobban leszek,majd miután beveszem a szokásos Elevitet,szinte azonnal megerősödik a hányingerem,és megyek is hányni. Közlöm is gyorsan az orvossal,h mi történt,és azt javasolja,ne szedjem. Megfogadom a tanácsát,és láss csodát, rá pár napra kezdek tényleg jobban lenni,egy-két dolog meg is marad bennem. Már többnyire csak gyomorsavat hányok.
A kórházi menü finoman szólva siralmas,de a táplálóbb falatokat nagy erőfeszítések árán letuszkolom,h végre erősödjek is egy kicsit.
A második héten kicsivel jobb a színem (ezzel a szobatársaim is egyetértettek),és az orvosok is úgy látják,h most már megmaradok. Hazaengednek.
10.hét:Még nagyon gyenge vagyok,2 percet sem tudok egy helyben állni. Ráállok az otthoni mérlegre,és megijedek: 51kg! 3 kilót ledobtam két hét alatt.
Reggelente erős hányingerek,de csak öklendezés van,és egy fél szendvicset már meg tudok enni háromnegyed óra leforgása alatt!! Ez egyértelmű fejlődés!Napról napra erősebbnek érzem magam,egyre több mindent meg tudok enni,és a húsleves jólesik.
12.hét:Megint mérlegre állok,és nagyon megörülök,mert visszaszedtem azt a 3 kilót!! Úgyh most súlyban ott vagyok,mint mikor teherbe estem.
Viszont a feszültség kezd elhatalmasodni rajtam,mert pár nap múlva időpontom van a 12.heti genetikai uh.-ra...

November 19.
Szabadnapot vettem ki,h minél előbb megbizonyodhassunk róla,h a teszt nem téved,és igenis van valaki a hasamban!
Orvosnál természetesen kígyózó sor,pedig bejelentkeztem.De én elszántan helyet foglalok,és hallgatom a köhécselést,itt-ott halk duruzsolást,és az éppen távozó hölgyek cipőjének kopogását. Feszült vagyok,mert mi van,ha a frissen választott orvosom nem szimpatikus mégsem,vagy ne adj' isten valami bajt fedez fel.
Nem múlik az idő.
Egy örökkévalóságnak tűnik,míg egy beteg kijön a rendelőből. Már egy órája várok,ami egy orvosnál sokszor nem is olyan sok.
Másfél óra telt el,és végre én jövök!
Bemutatkozom,elmondom,h most járok itt először,és h a tesztem pozitív lett. Orvos türelmesen hallgat,rákérdez az előzményekre,a papírjaimat gondosan átolvassa.
Majd int,h feküdjek fel,megnéz. A gyomrom összerándul,most már a bennem lévő feszültség nem is lehetne nagyobb.
Aztán rémisztő csend,a légy zümmögését is lehetne hallani,majd hirtelen megszólal: "Ott van,látom!... méhen belül van,...és 5 hetes." Istenem,micsoda megkönnyebbülés,a könnyeim is kicsordulnak! Végre lelazulhatok,hiszen kisbabám lesz!
Orvos felveszi az adatokat,megírja a diagnózist,majd kontrollra rendel vissza 2 hét múlva. De én már nem nagyon tudok figyelni arra,amit mond,mert rengeteg gondolat cikázik a fejemben.
Hogy milyen boldog lesz a férjem,hogy a barátnőimet milyen sorrendben hívjam fel. De mit fog szólni a főnököm? Meddig fogok tudni dolgozni? Te jó ég,kisbabám lesz!!!!

November közepe,másnap reggel 6 óra.
Megint egy reggel,megint egy új munkanap,és én,mint mindig a kínok kínját élem át,mire az ágyból a fürdőig eljutok. A szemeim félig csukva,a pizsama elfordulva rajtam,hajam szana-szét. Nagy nehezen bebotorkálok a célállomásra,és a lámpa fényénél meglátok a mosdón egy dobozt,amire az van írva:"Terhes teszt".
Jaj,tényleg,én tegnap vetettem egy tesztet,és ma reggel meg kell csinálnom (próbáltam felidézni a tegnapi eseményeket). De nem keltem fel korábban ezért,mert teljesen kiment a fejemből,úgyh jobb lesz,ha belehúzok,mert el fogok késni.
A teszt utasításai végrehajtva,várok.
Kis idő múlva megjelenik egy csík. Rögtön utána még egy! És erősödnek,és még jobban erősödnek!! Te jó ég,terhes vagyok!!!!!!!
Azonnal kipattant mindkét szemem,kivágtam a fürdőajtót,majd őrült léptekkel rohantam a hálóba a férjemhez,aki még az igazak álmát aludta. Megráztam,h ébredjen,mert nagy hírem van,de csak morgott valamit. Még jobban ráztam,és azt hajtogattam neki: két csíkos a teszt!! Szegény nem értette,h miféle csíkokkal zaklatom én korán reggel,majd mikor ecseteltem neki,h terhes vagyok,csukott szemmel mosolygott egyet,és visszaaludt.
Mikor munkába indult,felhívott,h magához tért,és nagyon boldog,h ilyen hírrel ébresztettem...

November közepe.
Szokásos munkanap,szokásos munka,minden a régi kerékvágásban. Csak épp a szokásosnál jobban idegesít némelyik vendég,és a szokásosnál többször gondolok arra,h szünetet kell tartanom,mert kivagyok,és különben is valamit kellene már enni is. Hisz már egy órája volt h reggeliztem,és egy túrós rétes jólesne.
Egy kollégám jött hozzám a szokásos kérdéseivel,de aznap azt éreztem,h a szokásosnál többet kérdez,többet kér,és különben is miért tart fel?!
Gondoltam,megint front van,ami megvisel,de hát miért van állandóan front,és miért mindig engem visel meg,és úristen,nincs már rétes??! Mit fogok én enni? Hát ez több a soknál.
Fél óra még ebédig,addig ki kell bírnom. Óráknak tűnik,de végre a tányér fölé hajolhatok .Remek a szakács főztje,hálás is vagyok neki.
Vissza a munkába,de jaj nagyon jól laktam,emésztenem kell,és pont most van tele az üzlet. Felháborító.
Fél óra-óra,lement az őrület,és lám,milyen gyönyörű ropogósra sült sajtos rudat találtam a pulton,és az illata is remek. Hát ezt meg kell ennem. De üresen nem az igazi,viszont gépsonkával fel lehet dobni,amit gondosan rá is helyeztem a tetejére és már toltam is le. Abban a pillanatban rám néz a kolléganőm,és azt kérdezi: "Kata mit csinálsz??" A döbbenettől megállt a falat a számban. Nem értettem miért baj h eszek!? Vagy talán leettem magam,vagy leejtettem a fél szelet sonkát?
De jött a válasz: "Te nem szoktál ennyi mindent összeenni,mi van veled?"
És abban a pillanatban még falattal a számban elkezdtem gondolkodni. Jézus,tényleg,sajtos rúd gépsonkával? És idegesít minden és úristen,tegnap a férjemmel is összekaptam. Itt valami nem stimmel. Mikor is jött meg utoljára? Húha,már elég régen. Azta,csak nem terhes vagyok?
Miután megettem azt a bizonyos sajtos rudat (vétek lett volna otthagyni),felhívtam a férjem,és megkértem,h vegyen egy terhes tesztet,mert érdekesen érzem magam.
"Gondolod h terhes vagy?" Jött a meglepett válasz,majd megígérte,h beszerzi nekem.