áldott állapotban

Reggel 8 órára rendelt be felvételre az orvosom,mert már túlhordtam a picit,és ilyenkor már bármi megtörténhet.
Az adminisztráció után kipakoltam a ruháimat,és egyéb cuccaimat a szobában,ahová elhelyeztek. De sietnem kellett,mert már jelenésem is volt az NST-n, majd ha végeztem,egy ultrahang is elő volt már irányozva. Gondoltam is magamban,"hú be jó,ma nem lesz ASK vizsgálat,úgyis útálom!".
Az NST vizsgálaton mindent rendben találtak,a baba jól mozog,és a szívhangja is rendben. Irány az ultrahang,egy másik orvos volt bent,aki nagyon alaposan megnézett mindent,majd a vizsgálat végén közölte,h a magzatvíz kevesebb. Fogalmam sem volt,h mit jelent ez,de gondoltam majd az én orvosomnak elmondom,h mi a szitu,és ő majd elmagyarázza. Mikor kiléptem a vizsgáló ajtaján, épp szemközt találtam magammal az orvosomat,és már vázoltam is neki a helyzetet,mire ő azt mondta,h ez azt jelenti,h nemsokára itt az idő! Na,kész,kezem lábam remegni kezdett,de ez mind nem volt elég,karon fogott,és mondta,h akkor menjünk gyorsan csináljunk egy ASK vizsgálatot! Na ezt jól benéztem!
Mikor túl voltam ezen a rémes vizsgálaton,mondták,h pihenjek. Gondoltam magamban,mi mást is tehetnék itt a kórházban. Visszamentem a szobámba,próbáltam olvasni,pakolászni,de dög unalom volt az egész. Kint a folyosón a szomszéd szoba lakói dumcsiztak,gondoltam kimegyek hozzájuk,h múljon az idő,és közben informálódok is az eseményekről. Fantasztikus,h mi mindent megtudhat az ember pusztán egy folyosói beszélgetés alatt! Az orvosok munkarendjétől elkezdve a legutóbbi természetes szülés legapróbb mozzanatáig mindent!!!
Nagyjából ennyi történt hétfőn...

07.28 kedd
Egész éjszaka alig aludtam valamit,mert görcsölt a hasam,és még reggelre sem múlt el. A reggeli viziten mondtam is az orvosoknak,mire ők ultrahangra küldtek. Személyesen is közölte ezt velem az orvosom,és 5 percen belül meg kellett jelennem a vizsgálóban.
Nézegette aprólékosan a monitort,legfőképpen a magzatvíz mennyiségét,majd behívott egy másik orvost,aki megerősítette,h már alig van magzatvíz,holnapra teljesen el fog fogyni.
Közölték is velem,h menjek vissza a szobába,beszélnek a főorvossal,és lehet,h megindítják a szülést!! 10 percet kért az orvos,h meghozzák a döntést.
Azonnal rohantam a mobilomhoz,hívtam a férjemet,h 10 perc múlva újrahívom,de lehet,h ma szülünk! Még le sem tettem a telefont,orvosom megjelent,h pakoljak,megyünk a szülőszobára. Te jó ég!!!! Kezem lábam remegett,újrahívtam férjemet,h ugorjon autóba,mert esemény van!
Az előkészületek után kábé 11 órakor rám kötötték az oxitocint. Nem sokkal később megérkezett férjem. Lihegett,csurom víz volt mindene,szegényem rohant,ahogy tudott.
A kezdeti oxitocin lökést még annyira nem éreztem,de a fájások közti idők rövidültek és a fájások erősödtek. Kipróbáltam mindenféle pózt,hátha megtalálom magamnak azt a kényelmes helyzetet,ahogy jobban el tudom viselni a fájdalmat. De nem találtam. Mindenhogyan borzasztó volt! Végül visszafeküdtem az ágyra félig ülő helyzetben,és a derekamhoz tettem egy párnát.
Amikor a fájások már legalább 5 órája jöttek egyre erősebben,már annyira kimerült voltam,h két fájás között aludtam!!! Időnként ránéztem az órára,és úgy tűnt,h elég gyorsan megy az idő.(Persze,h gyorsan megy,ha közben alszok is! :)) Férjem minden idegszálával rám koncentrált,maximális társ volt ott bent,testileg-lelkileg rá támaszkodtam.
5 óra körül mondtam az orvosomnak,h menjünk a műtőbe,mert nem bírom tovább. Azt mondta,h már nincsen sok hátra. De még mindig nagyon lassan tágultam,és a szülésznő is fel volt rá készülve,h sokáig fog tartani. Kábé 1 óra múlva (bár akkor már az időérzékemet elvesztettem,csak később próbáltam időben behatárolni az eseményeket) odaállt mellém az orvos,és azt mondta,h műtét!!!! Nagybőszen bólogattam is,h rendben,és borzasztó hálás voltam neki! És közölte azt is,h már ne erőlködjek. De a fájások csak jöttek,nem tudtam visszatartani,mire még utoljára megnézte,h a méhszáj mennyire tágult ki. Teljesen eltűnt!! Viszont a baba feje nem jött lejjebb! Hangosan közölte ezt mindenkivel,majd elment a másik orvosért,akivel az uh-on konzultáltak. Kis idő múlva jöttek vissza mindketten,és közölték,h van egy utolsó esélyem,h ne legyen császár. 2-3 nyomásra meg kell lennie,különben megyünk a műtőbe. Akkor felnéztem,és nem tudom honnan,de hirtelen ott termett legalább tíz zöldruhás kolléga,akik feszülten figyelték az eseményeket.
Aztán mellémállt a szülésznő,aki egész addig velem volt,és hangosan azt mondta: "Figyeljen Kati: fogja meg a két lábát,koncentráljon,és ha jön a fájás,vegyen egy nagy levegőt és csukott szemmel,csukott szájjal nyomjon ahogy csak tud!"
Az a bizonyos másik orvos a fejem mellé ült az ágyra,és rátette a kezét a hasamra. Mikor elkezdődött az első fájás,erőteljesen nyomta előre a hasam,és hangosan mondta,h "gyerünk,ez az,nyomja,nyomja!!! Az én orvosom pedig elölről próbálta megfogni a babát,aki még az első nyomásra nem volt sehol. Majd a harmadiknál beleadtam anyait apait,és éreztem,ahogy a pici feje,majd a teste kicsúszik,és akkor, 19óra 13perckor megszületett a Kisfiunk!
Először halk nyöszörgést hallottam,majd lenéztem,és láttam,h az orrában matatnak,majd egy pillanat múlva hangosan felsírt LEVENTÉNK!!!!
Férjem erősen fogta a kezem és sírt,én meg csak ernyedten,elgyengülten feküdtem.
Mindeközben elvágták a köldökzsinórt (még volt erőm,h mégegyszer előre hajoljak,és lenézzek),és a mellemre tették a Kisfiamat! Mikor az apró teste hozzáért az enyémhez,Ő csak nézett felém,és elcsendesült a sírása. Azt mondtam neki: "Szia Husi,de szép vagy!" :)
Ránéztem a férjemre,h ő mit szól ehhez,de eltűnt mellőlem! Kérdeztem az orvost,h kiment valamiért? Azt mondták,h nem,hanem rosszul lett!!!!!
Későbbi elmesélésekből tudom,h a szülésznők átvitték a mellettünk lévő szülőszobába, lefektették az ágyra,és próbáltak életet lehelni belé! Utólag jót nevettünk ezen,de mindezekkel együtt elmondhatjuk,h egy felejthetetlen élmény volt!!!!!