áldott állapotban

Hétfőre voltam kiírva,és ma már szombat van. Már mindennap a kórházban kezdünk férjemmel,és mindennap úgy indulunk el itthonról,h már lehet,h nem jövök haza. Kórházi cók-mók a csomagtartóban,papírjaim a táskámban. Testemben feszültség,fejemben teljes káosz: mi hogyan lesz,milyen szülésznőt fogok ki,úristen mennyire fog fájni,és millió hasonló gondolat gyűri az agyamat reggeltől estig,estétől reggelig.
A hasam már többször fájt,legutóbb háromnegyed óráig,és nem is kicsit. A legutóbbi vizsgálaton azt mondták,h az jó,ez a "bemelegítés"! Az király-gondoltam-,mert akkor az igazi fájásra már nem is merek gondolni. És már paráztam is megint.
Nem is tudok még arra koncentrálni,h milyen csudajó lesz gyerekkel a kezemben távozni a kórházból,mert csak a szülésig jutnak el egyelőre a gondolataim. Tudom,ennyire nem kellene,de mit tegyek? Próbálom elterelni a figyelmemet,de a mindennapos kórházi látogatás ebben nem segít. A zöld műtős ruha látványa és a vegyszerszag csak ront a helyzeten.
De hamarosan vége lesz ennek, mert orvosom úgy látja jónak,h szem előtt legyek,és holnapután (hétfőn) befektet. És a kórházból baba nélkül nem is megyek el!!!!!!!!! :)

Már nagyon a végét járom. Ez a folyton váltakozó hideg-meleg front teljesen kicsinál. A melegben már alig bírom vonszolni magam,séta közben jobbra-balra kileng a hasam :). Vicces látványt nyújthatok.
Viszont mikor a kórházba megyek a kötelező vizsgálatokra,teljesen el tudom felejteni a kellemetlenségeket. Jókat beszélgetünk "sorstársaimmal",élménybeszámolókat tartunk hétköznapjainkról. És mikor eltolnak mellettünk egy "csecsemőkonvojt", szinte egyszerre tátjuk a szánkat a gyönyörtől,és csodálattal figyeljük az új jövevényeket. Nincs is szebb látvány ennél. :)
Aztán mikor jó hírekkel távozom az épületből,mert kisbabánk ismét élénken rúgkapált az NST kontrollon,akkor nem számít se meleg- se hidegfront,se súlytöbblet és egyéb kellemetlenségek sem.
Sőt a rámmosolygó és pocakomatfigyelő emberek még jobban a magasba tudják röpíteni a kedvemet. Nekem meg persze dagad a mellem a büszkeségtől (na jó,nem csak attól) :),h én vagyok az a boldog ember,aki most anya lehet. Ez tényleg leírhatatlan érzés. :)
Nem beszélve arról,h a nyugalom is hatalmas bennem abból a szempontból,h már a legutolsó hétben vagyok!!! A 30. után mindig mondogattam magamban,h na még legalább 1 hetet maradjon bent,na még egyet... Mert hogy minden nappal nőnek az esélyei kisDrágámnak az életben maradásra. Aztán mikor a védőnőm közölte,h már a tüdeje is fejlett,mert betöltöttem a 37.-et,hát repültem a boldogságtól!!! A 38.-on pedig orvosom azt mondta,h nem kis baba lesz,több mint 3 kiló!!! Na attól kezdve már semmivel sem törődve billegtettem magam a folyosón! :)

1. Tedd ki a díjat a blogodra.

2. Linkeld ki azt, akitől kaptad.

3. Nevezz meg legalább 3 blogot.

4. Hagyj üzenetet a díjazottaknak a díjukról.

Én Hugomum-nak, Adrinak és Csai-nak adnám tovább.

ui.: Hála a díjnak,megtanultam "belinkelni"!! :)))

Nagyon lassan megy az idő...
Az utolsó hetek legalább olyan nehezek,mint az elsők. Legalábbis az én terhességemben. Bár az igazság az,h ha választani lehetne,h az első pár hetet szeretném-e végigcsinálni,vagy az utolsó párat,én az utolsókat választom.
Az alacsony vérnyomást,a frontérzékenységet,hátfájást,derékfájást,az örökös fáradságot-álmosságot,és a nagy súly cipelését még mindig jobban viselem,mint a hányingert,a hányást. De mivel nem választhatunk,így minden nehézségnek állunk elébe.:)
Aztán itt van a lélek nyugtalansága a szülés miatti aggodalom,félelem miatt.
Félek,mert nem tudom mi fog velem történni,félek,mert aggódom a kisbabám egészsége miatt. Félek attól is,h hogyan fogom viselni a nagy fájdalmat,és az esetleges komplikációktól is tartok. Azt mondják a szakemberek,h ez természetes,mert minden anya fél. És hogy nem lehet megnyugodni,csak ha meglesz a pici.
De ha meglesz,akkor is van min nyugtalankodni. Hogy fog-e szopni rendesen,és hogy el tudom-e látni,ha egyedül leszek vele. De akkor mikor nyugszunk meg igazán? Sosem?
Ezekkel a gondolatokkal telnek utolsó heteim a forró nyári napokon.
De mindezekkel együtt egy meghatározhatatlan öröm vegyül az érzelmeim közé! Hiszen rövid időn belül meglátjuk kisbabánkat,egy új életet,aki iránt már most mély érzelmeket táplálunk. Egy új időszámítás kezdődik,egy új szakasz jön el életünkben,ami megváltoztat mindkettőnket. A várakozás végre véget ér,és mi hirtelen felnövünk...